5.rész

Elindultam lefelé a lépcsőn, felvettem a cipőmet és kiléptem az ajtón, majd a szomszéd ház felé vettem az irányt. Útközben végig a gyűrűmet piszkáltam és fel-le húzogattam az ujjamon. Izgultam. Én nem szoktam ilyen dolgokat csinálni, mint például, hogy átmegyek dumálni egy idegen sráchoz. De a mai délelőtt után rádöbbentem, hogy ez a beszélgetés akkor sem lehet kínosabb a konyhai incidens után. Már ha egyáltalán fogunk beszélgetni. Mert lehet hozzám se fog szólni. Vagy én is csendben maradok. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem, hogy már előtte állok. Kivette a fülhallgatót a füléből, majd rám nézett. Én meg csak álltam és néztem őt. Mire ő lehajtotta a fejét és visszadugta a fülhallgatóját. Ez iszonyú ciki volt. Talán a mai eset után mégiscsak van kínosabb.Hát jó, erőt vettem magamon és megszólaltam.
-Szia-törtem meg a kínos csendet, mire újra rám pillantott. -Chad, ugye?-kérdeztem. Erre megint kivette a fülhallgatóját és olyan "te most szórakozol velem?" fejet vágott.
-Aha-hangzott a válasz.
-Én Hope vagyok-közöltem.
-Tudom. Megjegyeztem a neved-mondta és olyan sejtelmesen nézett. -És mit keresel itt?-kérdezte.
-Hozzád jöttem.
-Hozzám?- nézett rám meglepetten.
-Igen. Csak beszélgetni akartam veled, mert unatkoztam. Mesélhetnél mondjuk West Village-ről.
-Felejtsd el-vágta rá.
-Ennyire utáltad?-kíváncsiskodtam.
-Rossz emlékeim vannak róla-mondta, majd lehajtotta a fejét.
-És a barátaid?
-Nekem nincsenek barátaim-nézett mélyen a szemembe. A tekintetében annyi minden volt, de nem tudtam kiolvasni belőle semmit. -Inkább mesélj te.
-Mit meséljek? Mire vagy kíváncsi?-kérdeztem és közben leültem mellé.
-Rád. Az életedre-mondta. Gondolkodni kezdtem, hogy vajon mit mondjak, hisz nem akartam untatni, majd kisvártatva megszólaltam.
-Szeretem a fánkot-mondtam, mire kitört belőle a nevetés, majd én is elkezdtem nevetni.
-Vicces lány vagy-közölte rázkódó vállal.
-Köszönöm, ezt bóknak veszem. De egyébként átlagos lány vagyok, van 3 szuper barátnőm, a grillbárban voltam mosogatólány, de ma kirúgtak, imádom a fagyit és a pizzát, szeretem nézni a csillagos eget-hadartam, miközben felnézett rám és úgy éreztem ideje abbahagynom a felsorolást.-Hát ez vagyok én-fejeztem be a mondandómat.
-Úgy látom beszélni is szeretsz-nevetett és közben egyetlen pillanatra sem vette le rólam a tekintetét.-Miért rúgtak ki?
-Mert felelőtlenül nyitva hagytam a vízcsapot.-közöltem egyszerűen. Megint nevetett. Kezdtem hülyén érezni magam.
-Komolyan kérdezem.
-Komolyan mondom-vágtam vissza.
-Szóval nyitva hagytad a vízcsapot?-hüledezett.
-Igen, és kifolyt a sok víz, ami balesetveszélyes és ilyen felelőtlen, gyenge munkaerőre nincs szükség-mondtam sajnálkozva.
-Legalább már van egy vicces sztorid.
-És te?-néztem rá kérdőn.
-Én?
-A te történeted. Biztos több vagy egy hintán ülve zenét hallgató srácnál.
-Mi van ha mégse?
-Olyan nincs.
-Talán nem kéne megismerned-rázta meg a fejét és komollyá változott a tekintete.
-Miért nem?-kérdeztem kissé meglepődve.
-Talán egyszer elmondom-mondta, majd felállt a hintáról és rám nézett. - Mennem kell, dolgom van-majd megfordult és szó nélkül ott hagyott. Ez váratlan volt. Olyan befelé forduló típus. Én pedig olyan vagyok mint a gránát.Bármikor felrobbanhatok. Igen, ilyen a természetem, ami nem mindig jó. De ezt most sem tudtam szó nélkül hagyni.
-Most meg hová mész?- kiáltottam utána.
-Mondtam. Dolgom van-mondta közönyösen, én pedig csak hallgattam. Mi rosszat szóltam? Vagy mit tettem amiért egyik pillanatról a másikra megváltozott? Jó, persze nem sokat beszéltünk, olyan 10 percig, de azt mondta vicces vagyok és érdekelte a történetem. És ahogy rám mosolygott...Nem értem. Szerintem nem tett jót neki a klímaváltozás, vagy még mindig a költözés hatása alatt áll.Mégis miért olyan rossz hely az a West Village? Kezdett érdekelni a dolog. Felhívtam Elzát és elmondtam neki mi történt.
- Ez komoly?-kérdezte Sasha, miután beavattam a történtekbe.
-Igen. Szerinted miért utálja ennyire azt a várost?
 -Nem tudom. Derítsd ki, ha ennyire foglalkoztat, hisz a te szomszédod.
- Jó, de akkor is. Hiába kérdezősködtem, felállt és otthagyott.. Olyan gyanús az egész jelleme. Szinte már félelmetes.
- Roxy azt mondja, hogy derítsd ki miért ilyen. Tuti van valami a háttérben.-mondta.
-Ott van Roxy?-kíváncsiskodtam.
-Aha, kihangosítottalak-nevette el magát.
-Szia Hope- kiabálta Roxy én meg majdnem megsüketültem.
-Sziasztok!- nevettem én is.- Jó akkor megpróbálom megkedveltetni magam vele és kiderítem mit titkol.
-Ez olyan izgi-kiáltotta Roxy.
-Igen az. És ijesztő is egyben.
Kíváncsivá tett a dolog. Sőt, azóta érdekelt ki ő valójában, mióta először láttam. Volt benne valami furcsa, valami különös. És utána fogok járni. Lehet csak rossz napja volt. Vagy... Nem, nem tudom. Este lefekvés előtt még írtam egy e-mailt Lena-nak, mert nagyon régóta nem beszéltem vele és nem tudok róla semmit. Majd bedőltem az ágyba és elaludtam.

4.rész

Reggel korán keltem. Anyu akkor már nem volt otthon. Elment kiválasztani a legmegfelelőbb csoki-és pezsgőszökőkutat az esküvőre. Én gyorsan rendbe szedtem magam és el is indultam a Bahama grillbárba, ahol dolgozom. Nincs messze tőlünk, gyalog olyan 15 perc. A grillbár pár éve épült és nagy népszerűségnek örvend. Igen, én is szívesebben ülök be enni a barátnőimmel, mint mosogatni a koszos edényeket.Mikor beértem, lepakoltam a cuccom a szekrénybe és felvettem a kötényemet. Majd vártuk az első vendégek megérkezését. Jöttek is bőven az emberek.A tányérok meg csak tornyosultak, úgyhogy pörögnöm kellett.
-Most már cseréld le a mosogatóvizet-mondta Cloé, az egyik pincér lány. Mivel nekem van itt a legkevesebb hatalmam, így szó nélkül engedelmeskedtem. Leengedtem a koszos vizet, majd megnyitottam a csapot. Eléggé megszomjaztam, így gondoltam kihasználom ezt a kis időt, és veszek valamit az ital automatából. A pénztárcám a táskámban maradt, így kiszaladtam érte. Majd hátramentem az automatához. Némi töprengés után a Fanta mellett döntöttem.Bedobáltam némi aprót, majd vártam az üdítőmre, amit sosem ittam meg, ugyanis a gép elnyelte a pénzem és szomjan maradtam. De ez a legkevesebb. Olyannyira el voltam foglalva ezzel, hogy kiment a fejemből a nyitva hagyott csap.Aztán eszembe jutott, hogy Cloé biztosan ott van és elzárja. Szépen lassan előrementem és a látványtól földbe gyökerezett a lábam. Hirtelen sokkot kaptam. A helyiség úszott a vízben. Gyorsan elzártam a csapot. Eszeveszetten kapkodtam ki a szekrényből a konyharuhákat, hogy feltöröljem a kifolyt vizet. A már tiszta tányérokat elpakoltam az útból, így próbáltam menteni a menthetőt.Majd elszaladtam egy felmosóért a raktárba. Majd gyorsan vissza és a nagy kapkodásban szépen elcsúsztam a vízes padlón. Cloé azonnal beszaladt és tátva maradt a szája.
-Te meg mi a fenét csinálsz?-nézett rám döbbenten. A kérdés jogos volt. Magam sem tudtam mit csinálok. Én csak egy kólát akartam inni, most pedig elárasztottam a konyhát.
-Ezért ki fognak rúgni-mondta.
-Tudom-bólogattam. Nagy nehezen felálltam, majd felmostam a padlót és amit csak tudtam feltöröltem, de minden hiába volt, hisz a főnök bejött és tudomást szerzett a malőrömről. Éreztem a vesztem. A szívem a torkomban dobogott. Majd elbocsátottak életem első munkahelyéről. Na ez szép.Én vagyok Miss Béna. Ha azért rúgtak volna ki, mert eltörtem volna a tányérokat, vagy mert munkahelyi balesetet okozok, akkor az oké. De azért rúgtak ki, mert nyitva hagytam a vízcsapot és elárasztottam a konyhát. Hogy lehetek ilyen felelőtlen? Elég ciki. De vicces is. A fenekem pedig még mindig fájt az eséstől. Ha én ezt a klubban elmesélem...:D
Semmi kedvem nem volt otthon kuksolni egyedül, így gondoltam elmegyek Rickhez. Rick a Lincoln Square-n lakik, ami a kilencedik sugárúttól a Broadway-ig tart. Elég forgalmas egy utca. Taxival mentem, mert gyalog egy örökkévalóság lett volna. A Lincoln Hotelben lakik az anyukájával, a 742-ben. A taxisnak adtam 2 dollárnyi borravalót. Majd végignéztem a hatalmas épületen. Bementem, majd beszálltam a liftbe és mentem egészen a 7. emeletig. A folyosó végén laknak Rick-ék. Bekopogtam az ajtón és vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Pillanatokon belül az ajtó kinyílt és Rick állt előttem totál meglepettem.
-Szia. Hát te?- kérdezte.
-Szia. Csak jöttem, hogy meglátogassalak-mondtam nemes egyszerűséggel.
-Hogy hogy nem dolgozol?-faggatott, mire körbenéztem a folyosón.
-Állunk még egy darabig, vagy beengedsz?-nevettem el magam.
-Ja persze, gyere be-mondta, majd bementünk a lakásba. Leültem a kanapéra, majd elkezdtem mesélni.
- Dolgoztam. Csak ...-és itt megakadtam. Mégis miféle helyzet ez? Azt sem tudtam sírjak rajta, vagy nevessek.
-Csak?-nézett rám válaszra várva.
-Kirúgtak-válaszoltam.
-Hogy hogy?
-Elég ciki ügy. Mosogató vizet akartam cserélni ezért megnyitottam a csapot és addig kimentem az automatához, hogy igyak valamit. De a gép elnyelte a pénzem, nem kaptam innivalót, elfelejtkeztem a csapról és mire visszaértem a konyhát elárasztotta a víz. A nagy szaladásban el is estem, és jól beütöttem magam, a főnök bepöccent és kirúgott. Igen, ciki, de ez van. Így történt-hadartam és közben teljesen hülyének éreztem magam. Rick pedig az egészet végig nevette. Örülök, hogy ilyen jól szórakozott a balszerencsés énemen.
-Ez nem vicces-néztem rá sértődöttem és beleütöttem a vállába.
-De az. Valld be, hogy te is viccesnek tartod-nézett rám.
-Jó, ez tényleg vicces-mondtam és most már ketten nevettünk. -Nincs valami kajád?
-Pizza jó lesz?-kérdezte, mire bólogatni kezdtem. Szerencsém volt, hisz nem olyan régen rendelte, így még kicsit meleg volt. Leültünk a földre, teleettük magunkat sajtos-sonkás pizzával és közben mindenféle vicces és cikis sztorikat meséltünk egymásnak. Rick nagyon jó barátom a gimi óta. Az iskolai menzán ismerkedtem meg vele. Sok mindent megbeszélünk egymással és sokat nevetünk egymáson.
Idejét láttam menni, úgyhogy elköszöntünk egymástól, ő pedig még poénkodott egy kicsit, mondván, hogy legyek óvatos a vízcsapokkal. Már fájt a hasam a nevetéstől. Igen, minden nyárnak megvan a maga története, ez most elég viccesre sikeredett...Taxival hazamentem, ledobtam a táskámat a földre, majd bedőltem az ágyba és azon gondolkoztam, hogy most hogyan tovább. Mivel fogom tölteni a napjaimat? Felültem az ágyon, majd az ablakhoz sétáltam és kinéztem azon. Chad kint ült a a kerti hintán és zenét hallgatott. Talán meg kéne őt ismernem. Lehet, hogy kedves fiú. És nem unatkoznék. De az is lehet, hogy egy idegesítő bunkó alak. Csak akkor tudom meg, ha lemegyek hozzá és beszélgetek vele...

3.rész

Reggel izgatottan ébredtem. A nap szikrázóan sütött, az égbolton csak elszórtan volt pár felhő. A nap első pontjaként belenéztem a tükörbe, és azon gondolkodtam, hogy talán külsőt kéne változtatnom. Talán. Gyorsan átöltöztem, megmostam az arcom, majd haraptam néhány falatot. Majd felballagtam a lépcsőn, be a szobámba és felhívtam Nate-et, hisz már egy hónapja nem hallottam felőle. Harmadik csörgésre fel is vette.
-Szia Hope! Miújság?-a hangja tele volt derűvel, mint mindig. Nate mindig jó kedvű, legalábbis az esetek többségében az. Mindig próbálja a dolgok jó oldalát nézni, és minden helyzetben pozitívan gondolkodik. Ő már csak ilyen. Az elmúlt hónapokban rám is ragadt egy kis kedélyesség.
-Szia Nate! Ezer éve nem beszéltünk.
-Hát igen. És hogy vagy? Milyen a munkád?
- Jól vagyok. Pörgés van...tudod ilyen jobbra-balra szaladgálós munka a grillbárban a pláza sarkánál.
- Akkor jól indult a nyarad. Én elvagyok. Texas nagyon klassz hely. A bátyámmal Tommal felváltva főzünk, meg ilyesmi. Egy autószerelő üzemben dolgozik, és én lettem a jobb keze.
-Akkor te sem unatkozol-nevettem bele a telefonba.
-Mondhatjuk így is. Remélem július végén összehozunk egy talit, akkor már otthon leszek.
-Persze, kerítünk rá sort-mondtam és közben úgy bólogattam, mintha csak előttem állt volna.
-Hope, mennem kell, vár a munka. Köszönöm, hogy felhívtál, majd kereslek.
-Menj csak, nekem is dolgom van.
-Jó legyél!-nevette el magát.
-Én mindig az vagyok-majd én is nevettem.
Miután letettem a telefont, zajt hallottam kintről.Kinéztem az ablakon és láttam egy hatalmas furgont. Tudtam, hogy ezek ők lesznek. Az új szomszédok megérkeztek, méghozzá egy Maserati GranCabrio-val. Eszményi értékű autó, tehát az újdonsült lakók dúskálnak a pénzben. Számomra egyre érthetetlenebbé vált, miért költöznek be egy ósdi 20.századi lakásba. Az ablakból leskelődtem és figyeltem őket. Szülők, egy körülbelül velem egyidős fiú és egy kislány. Majd elkezdték lehordani a furgonról a cuccaikat. Szekrénysor, legalább három kanapé, ágyak, plazmatv, kerti bútorok, a többit már nem is sorolom. Beletelt jó pár órába, mire mindennel végeztek. Aztán a nagy fehér furgon elhajtott, a szomszédok pedig bezárták maguk mögött az ajtót. Épp zenét hallgatva feküdtem az ágyamon, mikor anya bejött a szobámba és közölte velem, hogy méltóképpen köszöntjük az új szomszédokat. Kiderült, hogy amíg én fent kuksoltam a szobámban, addig anya a konyhában tevékenykedett és sütött egy kis brownie-t, hogy majd átvigyük nekik mikor átmegyünk hozzájuk. Felpattantam az ágyról és belenéztem a tükörbe. A hajam kócos volt, a szemfestékem pedig elkenődött. Beszaladtam a fürdőbe, hogy egy kicsit viselhetőbb fejet varázsoljak magamnak, mert az első benyomás mindig nagyon fontos. Kifésültem a hajam, oldalra csatoltam az elől lévő hosszabb tincset, majd megmostam az arcom. Így már valamivel jobban festettem. Kiléptem a fürdőből és rögtön megcsapott a csokis brownie mesés illata, amit anya épp akkor szeletelt fel. Beballagtam a konyhába, majd bociszemekkel anyára néztem.
-Hope, ezt most nekik csináltam.
-De anya, ez brownie, a kedvenc sütim-hüledeztem.
-Jó, de csak egy szeletet. Majd sütünk még ha szeretnéd. Megfogtam a kezembe egy sütit és lassan elmajszoltam. Apa is hazaért, átöltözött, megszabadult az olajfoltoktól az arcán és megállt mellettünk.
-Látogatóba megyünk?-kérdezte, miközben a tekintete megakadt az asztalon lévő brownien. Majd rám nézett, én pedig megvontam a vállam.
-Igen, átmegyünk megismerni őket.-felelte anyu. Majd megfogta a sütivel telepakolt tálcát és kinyitotta az ajtót. Nekem gyomoridegem volt, bár nem tudom miért.Gondolom ez megszokott ilyenkor. Legelöl anya állt, mögötte én aztán pedig apu. Majd becsengettünk és vártunk, mígnem az ajtó kinyílt és egy szőke hajú hölgy állt előttünk. Eléggé meglepettnek tűnt. Persze, hisz nem számított rá hogy jövünk. A helyében én is meglepődtem volna. 
-Mrs. Wentz vagyok a szomszéd házból, és gondoltuk bemutatkozunk-mondta anyu mosolyogva.
-Ez igazán kedves-kezdte, és visszamosolygott anyura. Én Mrs. Kennish vagyok. Jöjjenek beljebb-mondta és bevezetett minket a lakásba. Párszor jártam ebben a házban, mikor még Harissék laktak itt. Igazából csak a berendezés változott. A hagyományos családi házból hirtelen modern luxuslakás lett. A nappaliban ültünk le egy fehér bőrkanapéra. Anya odaadta Mrs. Kennishnek a süteményes tálcát, ő pedig örömmel el is vette. Ajj, pedig bíztam benne, hogy nem szeretik a browniet...Perceken belül előtűnt a család többi tagja is és mind bemutatkoztak.
-Üdv, Adam Kennish-nyújtott kezet apának.
-Tom Wentz-mosolygott apa.
-Én Hope vagyok-mondtam.
-Vanessa-mondta boldogan anya.
-El is felejtettem, engem szólítsatok csak Barbarának-tette hozzá Mrs. Kennish. Majd a srác is bemutatkozott, úgy ahogy illik, bár elég unottnak tűnt.
-Helló. Chad vagyok-mondta halkan majd tekintetét az enyémbe fúrta. A szokásos módon mindannyian elismételtük a nevünket. A kislányt Lilynek hívják, ő egész végig bent volt a szobájában és játszott.
-És hogyan keveredtetek ide?-kezdte meg a beszélgetést anyu. Hirtelen hatalmas csend lett a szobában. Elég fura volt. Majd némi töprengés után Barbara megszólalt.
- Kell a változás. A munkahelyünk szörnyű volt, a gyerekek nem szerették az iskolát így otthagytuk West Village-t. Egész korrekt válasz lett volna, ha a ház előtt nem egy Maserati GranCabrio állna. Úgy értem, hogy ha valaki ilyen gazdag akkor nem is lenne muszáj dolgoznia, nem hogy még elköltözik egy másik városba, mondván, hogy pocsék a munkahely. Az meg hogy a gyerekek nem szerették a sulit. Mégis ki szereti? Elég érdekes egy család. Én elég feszélyezve éreztem magam, ugyanis Chad folyton engem nézett, ami egy idő után elég zavaró volt. Biztos valami volt a homlokomon. Próbáltam leplezni, hogy zavar, nem sok sikerrel.Időközben megtudtuk, hogy Adam fogorvos, Barbara pedig tanárnő. Chad pedig egy életunt 18 éves west village-i srác. Mostmár manhattani. Ideje volt menni, úgyhogy elköszöntük Kennishéktől. Adam és Barbara kikísért minket az ajtón, Chad pedig a kanapén maradt, de a szemével követett engem, én pedig próbáltam róla nem venni tudomást. Az ajtó bezárult mögöttünk, anyu elégedetten mosolygott, apu  pedig arról beszélt, mennyire megette volna ő is azt a brownie-t. Én pedig folyamatosan agyaltam az új szomszédokon, hogy ez a srác mennyire szemérmetlenül bámult és hogy én mennyire zavarban éreztem magam, hogy mennyire jól néz ki az a Maserati és hogy mennyire jól esne még egy szelet brownie. Beléptünk az ajtónkon, én felballagtam a lépcsőn, letusoltam, majd bedőltem az ágyba, mert holnap újra kezdődik a munka.

2.rész

Délután bepakoltam az édességeket egy táskába és elindultam Sashaékhoz, akik kb.10 percre laknak tőlünk. Roxyval szinte egyszerre érkeztünk meg a házhoz, köszönésképpen megöleltük egymást, majd becsengettünk. Pillanatokon belül Sasha már jött is és kinyitotta nekünk a kiskaput. Sashaval már két hete nem találkoztam, így jó volt újra látni őt.Megöleltük őt, majd beinvitált minket a lakásba..A nénikém Peggy és a nagybátyjám Geoff is dolgoztak. Az unokaöcsém Jake  videójátékozott a szobájában. Roxynak is van egy kisöccse Mike, aki még csak 2 éves. És van egy nővére is Ashley aki szintén profi hip-hop táncos. Van egy tánccsoportjuk az ODT (Orleans Dance Team), ami 4 főből áll. Rajtuk kívül van még két lány Jenny és Amber. Rengeteg helyen felléptek már, az iskolai gálák színvonalán is sokat dobtak és minden évben megnyerik az iskolai táncversenyt. Roxyt nagyon sokan ismerik, a pasik is bomlanak érte, nem csodálom, mert nagyon szép lány. Alakulóban van egy sráccal Usherrel, aki most végzős. Lenának csak egy nővére van Courtney, aki 20 éves. Ők folyton szivatják egymást. Nekem nincs testvérem, pedig mindig is szerettem volna egy bátyust. De a lányok olyanok nekem, mintha a testvéreim lennének.
Bementünk Sasha szobájába ami kellemes levendula színű. Az ajtó mellett áll egy nagy könyvespolc tele vásárlási  magazinokkal. Sasha imád vásárolni, ez az egyik hobbija. Lenának a fotózás, Roxynak a tánc, nekem pedig az írás. Leültünk az ágyra és Sashát faggattuk a nyaralásukról, közben pedig kiráztam a táskámból ami benne volt.
-Na mesélj már, milyen volt? Miket csináltatok? Voltak jó pasik?- árasztotta el kérdéseivel Roxy Sashát. Sasha elkezdett mesélni.
-Roxy...a rokonainkat látogattuk meg. Hendersonville csendes környék, nem túl sok mindent lehet ott csinálni. 
-Csináltál képeket?-kérdeztem, mire elgondolkozott.
-Lefotóztam mit ettem-mondta Sasha mire felnevettünk.
-Tényleg ilyen uncsi volt?-döbbent le Roxy.
- A 7 éves unokatesóm folyton azzal zaklatott, hogy nézzem meg vele A texasi láncfűrészes című filmet, mert ő egyedül nem meri-mondta Sasha.
-Bill, ugye? Kicsit fiatal még az efféle filmekhez.
-Végül azt mondtam, hogy én is félek, szóval inkább a Lorax-ot néztük.
-Lorax? Mennyi a korhatára? 2?-kacagtam.
-6-felelte nevetve.-De nem jöttem haza üres kézzel-folytatta, és elkezdett kotorászni a bőröndjében.-Roxy ezt neked szántam-kezdte és átadott neki egy képkeretet. Úgy is mindig mondogattad, hogy kéne valami amibe beteheted a képeinket.
-Ez nagyon klassz.
 -Hope-kezdte és közben mosolyogva rám pillantott-neked egy pillangós díszdobozt hoztam, hogy bele tehetsd az emlékeidet.
-Imádlak! Köszönöm szépen-mondtam lelkesen, mert ez igazán egyedi ajándék volt.
-Lena pedig egy telefontokot kap az új telefonjára. Majd ha hazajön odaadom neki.
Aztán még nagyon sok mindenről beszélgettünk, nézegettük a kajáról, meg fagyikról meg a Billről készített képeket, rendeltünk dupla sajtos-sonkán pizzát, aminek a felét lenyúlta Jake.
-És találkoztál jóképű srácokkal?-kérdezte Roxy, miközben épp az utolsó pizzaszeletét ette.
-Hát a szomszéd srác Tom egész jól nézett ki.Váltottunk pár szót az egyik nap mikor kint voltunk mind a ketten. 
-Ennyi? -hülledezett Roxy.
-Ennyi. Túlságosan elvoltam foglalva azzal, hogy milyen jól néz ki. De úgy is messze lakik, szóval mi értelme lett volna túlságosan megismerni...-sajnálkozott.
- Jaj ne légy már ilyen pesszimista. Még van 2 hónap a nyárból, addig még simán találhatsz valakit, aki legalább olyan jól néz ki mint Tom-mondtam határozottan, mire Sasha jobb kedvre derült. Közben hazajöttek Sasha szülei, így összeszedtük a holminkat, elköszöntünk egymástól és hazasétáltunk.Még világos volt, a kisbolt is nyitva volt még. Szeretek itt lakni, mert ez egy elég csendes környék. Mikor a házunkhoz értem észrevettem, hogy a szomszéd Harrisék rengeteg dobozt pakoltak be egy nagy kamionba.
-Jó estét Mrs. Harris! Mit tetszenek csinálni?
-Szervusz Hope! Pakolunk, költözünk. Megvette egy család a házunkat, holnap már itt is lesznek.
-Komolyan? De hát mikor? És hová tetszenek költözni?-kérdeztem meglepetten. Már jó pár éve árulták a házukat Harrisék, és nem is sok esélyt láttak arra, hogy lesz rá valaha vevő. De úgy látszik mégis.
-Múlthéten jöttek megnézni, és azt mondták megveszik. Mi pedig Jeffersonba költözünk az unokákhoz. Holnap reggel indulunk.
-Hiányozni fognak Mrs.Harris. Maga sütötte a legfinomabb áfonyás palacsintát.
-Ez kedves tőled drágám, édesanyádnak leírtam a receptjét, így te is bármikor elkészítheted- mondta mosolyogva. Még egy kis ideig kint voltam Mrs. Harrissel és váltottam pár szót a férjével is. Aztán elköszöntem tőlük, jó utat kívántam nekik, majd felballagtam a lépcsőnkön és azon töprengtem, vajon kik vehették meg a lakásukat ilyen hirtelen, és miért akarnak egy ilyen régimódi házba beköltözni...

1.rész

 Szombat. Ami azt jelenti, hogy nem kell dolgoznom. Ma Roxyval elmegyünk Sashahoz, segítünk neki kipakolni és majd beszélgetünk a nyaralásukról.

 Reggel nyolckor keltem. Ami azt illeti igazából már hatkor ébren voltam, mert a verebek folyamatos csiripelése már az agyamra ment. Délelőtt leszaladtam a kisboltba és vettem egy kis nassolnivalót: csokit, gumicukrot, kekszet...ezek a csajos esték már csak ilyenek. A pénztárban találkoztam az egyik osztálytársunkkal Pete Bendingfielddel, aki egyébként az osztályban a hátunk mögött ül. Én Sashaval ülök, Pete pedig az unokatesójával Amanda Bendingfielddel. Mindketten éltanulók, Amanda szólista az énekkarban, Pete pedig a suli diákönkormányzatának elnöke és a suliújság fotósa. Ennek ellenére elég visszahúzódóak és maguknak valóak. Én is benne vagyok a szerkesztőségben, mint a Diákportrék című rovat felelőse. Én szoktam interjút készíteni pár végzőssel, akik kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetnek és emellett valamilyen más említésre méltó tevékenységet is folytatnak. A legutóbbi cikkemben Dan Parker-ről írtam aki kiskorától fogva úszik, rengeteg díjat nyert, ezenkívül benne van az iskolai focicsapatban és önkénteskedik a helyi nyugdíjas otthonban. Idén kaptam meg ezt a rovatot, tavaly filmajánlós voltam, azt nem annyira szerettem, mert nem vagyok az a nagy filmnézős. Lena a nagy film mániás, de nem akart írni az újságba, miszerint ő nem ért az ilyesmihez. Ez a rovat egészen más mint az előző, megismerhetek új embereket akik ösztönöznek és tanulok tőlük. Mondjuk elég vicces volt, amikor össze-vissza szaladgáltam az egyik végzős lány után. Nem tudtuk befejezni az interjút, volt még pár kérdés, és a határidő is szorított így egy kicsit bepánikoltam és eszeveszetten futkostam a folyosókon. Lena pedig videóra vette, sőt rengeteg "Hopeidegbajosankeresiavégzőslányt" képet készített rólam. :D Lena imád fotózni, a telefonján több száz fénykép van. Lenának van egy olyan különleges képessége, hogy az embert a  legcikisebb pillanatában kapja el. Mikor együtt leülünk és végignézzük a fotókat, rengeteget nevetünk, és jó pár kép kint van a szekrényemen is.

Mikor végeztem a vásárlással, elsétáltam a könyvtárba és kivettem Josh Malerman: Madarak a dobozban című könyvét. A könyvtárosnő Mrs. Clayton, de csak Martha-nak hívom. A férjével Tommal az utcánkban laknak. Tom ingatlan ügynök az egyik neves cégnél. A fiúknak Jeffnek július végén lesz az esküvője, amit anya szervez, ugyanis rendezvényszervező. Nagyon sokrétű és izgalmas ez a munka, volt hogy már én is besegítettem egy házavató party lebonyolításában. Az esküvői előkészületekben én is részt vettem, például segítettem egyedi dekorációkat tervezni és készíteni, elkísértem a menyasszonyt Rachelt ruhapróbára és beálltam tortakóstolónak is, ami amúgy baromi jó meló. :D A családom nagyon jó kapcsolatban van Claytonékkal.

Miután elintéztem a könyvtárat, hazasiettem. Jeff és Rachel esküvőjéig már csak három hét volt, tehát anya nyakig benne volt a teendőkben, apa pedig a város másik végében dolgozik, mint autószerelő, így egyedül voltam otthon. Ettem egy kis mogyoróvajas-banános szendvicset.Majd leültem az ágyamra és elkezdtem olvasni  Josh Malerman bestsellerét...

Bevezető

Egy hónapja tombol a nyár Manhattan-ben. Ez idő alatt leginkább lent hűsöltem a barátnőimmel a Hudson folyó partján. Koktélokat iszogattunk és jártunk egyik fesztiválról a másikra. És még nem is beszéltem az egy hetes nyaralásról Miamiban. Aha, majdnem. Igazából az egész júniust végigdolgoztam az egyik közeli étteremben. Lena Memphisben van a rokonainál, és majd csak július közepén jön haza. Sasha-aki a legjobb barátnőm és unokatesóm is egyben- tegnap érkezett haza a családjával az észak-karolinai nyaralásukból.  Roxy pedig bébiszitterkedett és besegített a nagynénje fodrászüzletében. Azonkívül fellépésekre járt, mivel profi táncos.És ott van még Nate a legjobb barátom. Ő Texasba költözött a bátyjához Josh-hoz, akinek autósműhelye van. Nate szeptemberben kezdi az egyetemet és azt mondta mindent neki kell majd fizetnie, így "betanított autószerelőként" segít majd Joshnak némi zsebpénz fejében.. Rick haverom pedig úgy döntött hogy kedvenc hobbijának hódol ezen a nyáron: sorozatokat és filmeket néz felváltva. Valahogy így indult a június. És azt hittem, hogy az egész nyár így fog kinézni. Igen..azt hittem..egészen addig, amíg a szomszédunkba nem költözött a Kennish család...